Az európai zsidók megsemmisítése, valamint más népcsoportoké, akiket Hitler életre méltatlannak tartott – cigányok, politikai ellenzékiek, homoszexuálisok, fogyatékosak, „társadalomellenesnek” tekintett személyek – a nemzetszocialista táborokban rendkívül rossz bánásmódok alkalmazásával jött létre (kimerülés ehséggel, munkával, ütésekkel, hideggel, mindenféle ápolás általános hiánya).
Ez még nem volt elég a nácizmus céljainak a teljesítéséhez. Így hamarosan létrejött különböző „tömeggyilkosság”-kisérlet annak a kerdésnek a megválaszolására, hogy hogyan lehet megölni és eltüntetni emberek millióinak a holttestét minél rövidebb idő alatt? Közölték a próbálkozások eredményeit Himmlernek, aki létrehozta ezeket a megsemmisítővé vált táborokban: Auschwitz, Treblinka, Sobibor, Belzec, Chelmno, Majdanek. Így a kamionok kipuffugógázával működő fullasztási módszert már ’41 decemberétől alkalmazták Chelmnoban, ahol „felszámolták” a lodzi gettót. Mivel ezek a táborok „Todesfabrike” (németül), „Tovarna na smart” (csehül), vagyis „halálgyárak” lettek, ezért szükség volt ott dolgozó személyzetre. Ez volt a „Sonderkommando” (SK).
Amint megérkeztek a megsemmisítő táborokba a vonatok deportáltjait, a legtöbbször rendkívül fárasztó utaktól kimerülten azonnal „kiválasztáshoz” kerültek. Vagyis két csoportba osztották: akik a gázkamrák és majd az égetőkemencék felé mennek, és akik még nem mennek oda. Az első csoportba tették a SS-orvosok az összes fizikailag gyenge embert (a legtöbb nő, a gyerekek, az öregek). A második (gyakran kicsi arányt kepező) csoportot később a különböző munkakommandókba osztották szét, alkalomadtán a deportáltak személyes kepességei szerint. Az ilyen rabok közül fiatal, erőteljes fiatalembereket ítéltek oda a Sonderkommandókhoz. Ez a szó azt jelenti, hogy különleges kommandó. Ismeretes, hogy milyen nehezen érthető kifejezések vedélme alatt bújtak el a náci szörnyűségek: így a „különleges kommandókra” bízták a „különleges kezelést” (Sonderbehandlung), ami megengedte a „zsidókérdés végleges megoldását” (die Endlösung der Judenfrage). „Különlegesnek” igen különlegesek voltak.
Auschwitz-ban, majd Birkenau-ban, ezek az emberek szörnyülködve fedezték fel a krématóriumokat - a levetköztető szobát, gázkamrákat és kemencéket magában foglaló terület, ami a munkahelyük lesz. Az első óráik nagyon sokszor elképzelhetetlen erőszakot jelentettek, mivel feleségek, nővérek, rokonok, barátok testét kellett kivenniük a gázkamrákból elégetésre. Az SK-tagok közül egynek sem kellett volna túlélni: könnyen lehetett őket „felszámolni” és helyettesíteni újonnan érkezőkkel, akiknek az első dolga az lesz, hogy megsemmisítsék az elődjei holttestét. Egynek sem volt szabad túlélni, mert túl sokat tudtak. Tanuságuk ma annál értékesebb számunkra (illetve kellene, hogy legyen), hogy senki más sem tudja megmondani azt, amit tudnak. Viszont szemrehányást kaptak azért, mert azok lettek, amire ki voltak kényszerítve.
Hogy térjen vissza az életbe az ember a táborok sötétsége után? Hogy legyen az ember újra saját szemében és ráadásul más emberek szemében élő ember, ha ezek a más emberek bűnösnek tartják azért a szörnyűségért, amit átélt, vagy esetleg a megsemmisítés segítői közé, a hóhérok közé sorolják? Hogy viselje el az ember saját magát annak szemében, amit meg kellett csinálnia? Hogy tűrje el az ember azokat a szörnyű képeket, amelyek örökre meg fogják ostromolni és ő szégyenkezik kifejezni ezeket, nem képes eltűrni fejében kiabálásukat, senkinek sincs ereje meghallgatni őket és őneki nincs ereje kifejezni őket, nem is tudná mert úgy tűnik neki, hogy nincsenek szavak?
Ez a webhely tehát különösen ezekkel az emberekkel foglalkozik. Az SK-ról szóló szétszórt emberi és tárgyi ismeretek összegyűjtésével és összehasonlításával épül fel. Erre a területre korlátozódik a mindenki számára határozottan hatalmas tanulmányozasi és gondolkodasi témának, a Soának teljességén belül.
A „bevezető” rovat alatt a következőket találja:
Traduction : Olivier Clary
|
|
 |
 |
|---|